Ha valaki azt mondja a képek alapján, hogy a mai nap nem a munkáról szólt, hanem a gyönyörködésről, akkor teljesen igaza van.
Viszont, aki ezt feltételezi, valószínűleg sosem végzett olyan munkát, amely során a sok hetes, gyötrelmes robotolás után végre valami szép és előremutató (vagy esetünkben visszamutató) alkotás kezd kialakulni a keze alatt.
Mondhatnám, hogy izgultunk a fényezésért, de persze ez nem lenne igaz, hiszen tudtuk, hogy hova visszük az autót. Inkább valami hasonló érzést tudok beazonosítani, mint amikor vizsgázni megyünk. A mi vizsgánk nemhogy sikeres, de a megkapjuk érte a csillagos ötöst is, amit persze megosztunk Janiékkal, hiszen így ők is tiszteletbeli szülők lettek.
Mindenki könnyfátyolos szemmel bámulja a végeredményt és Janin is látszik, hogy hiába van a szakmában már jó ideje, azért az egyedi dolgoknak még ő is tud örülni. A műhely előtt, messziről nézve a csodajárgányt, már sejtjük, hogy mit szólnak majd a körúton közlekedő Zsigulimuzinhoz.
